Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő Zelenszkij: ha ez beválik, teljesen elakadhat Putyin offenzívája
Fontos beszéd hangzott el Ramsteinben.
Fontos beszéd hangzott el Ramsteinben.
A biztonságpolitikai szakértő furcsának nevezte, hogy a leköszönő amerikai adminisztráció még az utolsó hetekben is óriási összegekkel támogatja Ukrajnát, amivel a háborút meghosszabbítják, a republikánusok helyzetét pedig megnehezítik.
„Mindenki jól teljesített. Ezt sikeresen átvészelte az állam” – mondta az ukrán elnök.
A Közel-Keleten csak úgy kapkodnának az új stratégiai partner után.
Már a viszontválasz lehetőségét vizsgálják a kialakult helyzet miatt.
„Donald Trump véget vethet a háborúnak” – fogalmazott az ukrán elnök.
Nem kis név jelentkezett be az elnöki posztra.
Nem kell szerinte megszavazni, elég, ha nem emel Magyarország vétót.
Lapértesülések szerint az ukrán elnök útja alatt lobbizni akar azért, hogy NATO-tagországok lássák el Ukrajna légvédelmét.
„Amíg Ukrajna tartja magát, addig a francia hadsereg francia földön maradhat” – üzente Macronnak az ukrán elnök.
A vezérkari főnők és a védelmi miniszter lecserélése után ismét magas szinten folyamodna személycseréhez Zelenszkij.
Ha így lett volna, akkor el is találják – közölte Dmitrij Medvegyev.
Az ukrán elnök szerint az a legfontosabb, hogy szövetségesei további fegyvereket, légvédelmi eszközöket küldjenek Ukrajnának.
Az ukrán elnök szerint ez a döntés megmutatta az Európai Unió egységét.
Érdekes felvételt tett közzé az ukrán elnök.
Az ukrán elnök szerint a szankciók szigorú betartásával rá lehetett volna kényszeríteni Putyint bizonyos engedményekre a béke érdekében.
Ihor Zsovkváék elkezdték előkészíteni a megbeszélést.
Az ukrán elnök köszönetet mondott minden olyan partnerének, aki már most segít nekik ebben.
Vészesen bezuhant Zelenszkij népszerűsége.